Budapest első állandó Duna-hídja: a hatalmas kőoroszlánokkal díszített Széchenyi lánchíd

Széchenyi lánchídBudapestBudapest turisztikai térség

Mi is lehetne fővárosunk egyik legszebb jelképe, ha nem a Széchenyi lánchíd? Habár Budapest első állandó Duna-hídjának már a puszta látványa is önmagáért beszél, de érdemes beleásnod magad a történelmébe is, hogy igazán értékelni tudd ezt az alkotást. Lássuk! 

A Széchenyi lánchíd ötletének születése

Nem nehéz kitalálni, hogy a köznyelvben gyakran csak Lánchídként emlegetett Széchenyi lánchíd megálmodója ki is volt: a „legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István. Ugyan kétségtelen, hogy Buda és Pest összekötése gazdasági és kulturális igények miatt is egyre sürgetőbbé vált a XIX. században, azonban a híd megépítéséhez Széchenyi személyes élménye is hozzájárult: a gróf 1820 decemberében édesapja halálhírére Debrecenből Bécsbe sietett volna, a Dunán való átkelését azonban a zord időjárás napokkal elhalasztotta. Valószínűleg ekkor ért meg Széchenyiben egy állandó híd megépítésének a gondolata, „a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztása”, amely a keleti és nyugati országrész közötti zavartalan közlekedést is hivatott megvalósítani.

Kiknek köszönhetjük a Lánchidat?

A XIX. század kiemelkedő alkotása, a Lánchíd sokáig a magyar főváros egyetlen állandó Duna-hídja volt. A megálmodója Széchenyi István, a tervezője William Tierney Clark, a kivitelezője pedig Adam Clark volt, a finanszírozás nagy részét Sina György bankár vállalta magára. A híd 1839 és 1849 között épült fel, a két végénél található négy ikonikus kőoroszlánt Marschalkó János faragta. 

Hányattatott sors, gyönyörű végeredmény

A szépséges Lánchíd, mely egyetlen, Magyarországot bemutató anyagból sem hiányozhat, bizony igencsak megrázó történeti hátteret tudhat magáénak. Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, pontokba szedtük, mit érdemes tudni, amikor ellátogatsz ehhez a lenyűgöző látványossághoz.

1848-ban, a hídépítés befejezése előtt egy évvel a csigasor vonólánca elszakadt, és magával rántotta a munkahidat, valamint a rajta álló embereket, köztük magát Széchenyi Istvánt is. Ugyan a legtöbben kiúsztak a partra, egy munkás sajnos életét vesztette, ami egy időre megakasztotta az építkezési munkálatokat.

A szabadságharc is keresztbe tett a híd építésének: hol az egyik, hol a másik fél akarta – kisebb-nagyobb sikerrel – felrobbantani az ellenfél csapatainak feltartóztatása végett.

Az 1849-re elkészült híd felavatása egy meglehetősen megalázó ceremónia keretei között zajlott: az „ünnepséget” az osztrák hadvezér, Haynau vezette, aki hat héttel azelőtt végeztette ki az aradi vértanúkat.

Így az avatás eseménye nem volt túl vidám – a résztvevők száma is csekély volt, és nem volt köztük a megálmodó, Széchenyi István sem. Sőt, ami azt illeti, ő egyszer sem kelt át a hídon, hiszen ekkor már egy elmegyógyintézetben kezelték, ahol később véget is vetett az életének.

A következő csapás a II. világháborúban érte a hidat, amikor 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották.

Az újjáépített hidat 1949-ben, száz évvel az első hídavatás után adták át.

Az a híres oroszlánnyelv-legenda

A leghíresebb legenda, ami a híd körül kering, a két végében található, hatalmas oroszlánszobrokkal kapcsolatos. Sokáig az a hír járta, hogy az oroszlánok alkotója, Marschalkó János elfelejtett az állatoknak nyelvet faragni, és amikor erre felhívták a művész figyelmét, szégyenében öngyilkos lett. Jó hír, hogy ez valóban csupán egy legenda: az oroszlánoknak igenis van nyelvük, meg is nézheted őket, ha bekukucskálsz a kőragadozók szájába. A szobrász pedig, amikor meghallotta, hogy mivel „vádolják”, viccesen így fogalmazott: „Nem vagyok én hentes, hogy a füstre való nagy nyelveket lógassam ki a barmok szájából!”  

Járd be velünk az országot!